Ziegner-Jagd
Vadászat

Egy összefoglalót szeretnék most átadni számodra mindarról a fantasztikus egy hétről, melyen harmadmagammal vehettem részt Olaszországban. Második alkalommal sikerült ellátogatnom az olasz fegyvergyártás bölcsőjébe, ahol a világ sörétes fegyver gyártásának közel 80%-a, az olasz fegyvergyártás 95%-a zajlik. Ha még nem találtad volna ki Gardone-ban...

Gondoltad volna, hogy ebből az évből eltelt már több, mint 3 hónap?! Úgy döntöttem, hogy negyedévente legalább egyszer készítek egy olyan blogbejegyzést, ahol összegyűjtve áttekintheted, sőt egy kicsi még több személyes információval megtöltve, hogy mi is történt velem, velünk az előző időszakban.

Gyűjtöttem néhány érdekes témát számodra az IWA-n. Ezeket szeretném most megosztani Veled. Az igazat megvallva a 2 nap, amit a kiállításon töltöttem borzasztóan kevés volt, hogy részletekbe menően megnézhessek, vagy kézbevehessek minden érdekességet, kifaggathassam a gyártókat. De amit tudtam, megtettem. :) Rengeteg rövid videót készítettem, amiket...

A .270 Win.-t (vagyis a 6,8 × 64 mm-t) a Winchester cég fejlesztette ki 1923-ban. A nagyközönségnek 1925-ben mutatták be és eredetileg a forgótolózáras, ismétlő Model 54 puskájukhoz szánták. Az eredeti lőszer, amiből a 270-es származik (csak úgy mint a 280 Win, vagy a 30-06 Spring) a .30-03 lőszer volt, melyet a 270-es (a tényleges lövedékátmérő...

A tervem a közeljövőben az összes vadászati szempontból jelentős kaliber bemutatása. Szándékosan nem a leggyakoribbakkal kezdem, mert azokról amúgy is sok elemzést lehet olvasni. A 8x57 JS valószínűleg minden idők egyik legkiemelkedőbb történelmi jelentőségű központi gyújtású puskakalibere. Talán joggal viselhetné az összes modern vadászkaliber...

Alig néhány napja mutatták be Las Vegasban a 2018 SHOT Show alkalmával a Mauser újdonságát, az új forgó-tolózáras ismétlő puskát, az M18-at, máris megosztotta mind a hithű Mauser tulajdonosokat, mind pedig a márka tradícionális megítélésével tisztában lévőket. Egészen véletlenül, hála Major Attilának (Oryx Vadászbolt - Székesfehérvár) a hivatalos...

A múlt év végefelé elkezdtem foglalkozni a különböző lőszertípusokkal, illetve a különböző lőszertípusok közötti eligazodással. A következő blogbejegyzésben tovább folytatom a boncolgatását, hogy mennyire nem egyszerű objektíven lőszert, lövedéket ajánlani.

Egy általános és akut problémával foglalkozom az alábbi videóban. Méghozzá azzal a helyzettel, amikor egy vadra történő lövést leadását követően a vad nem marad helyben, utánkeresésre kerül a sor és azzal szembesülünk, hogy nagyon kevés a vér, amin elindulhatunk.